ALADÁR 2.

Aladár 2.

II. rész

1979-ben behívtak katonának, ott derült ki a betegségem, mániás lettem. Leszerelésem nem a legtisztább úton folyt le, de erről nem akarok beszélni. Én hivatásos katonatiszt szerettem volna lenni, de egy csapásra meghiúsult. A főiskola előtt osztálytörzs kidolgozónak készültem, hisz matekból egész jó voltam. A leszerelés után nyolc hónapi kényszerszünet jött, majd egyik nagynéném unszolására a Vízgazdálkodási  Intézethez kerültem szerkesztő rajzolónak. Ez a munka is nagyon tetszett. 81-ben mégis átkerültem a Transzelektrohoz. Közben megbetegedtem ismét. Doktornőm nem engedte, hogy a Műszaki Egyetem gyengeáramú szakára jelentkezzek, és arra is kapacitált, hogy dolgozzak tovább, ne menjek nyugdíjba. Így kerültem a Magyar Filatéliai Vállalathoz, ahol rövid idő alatt szép „karriert” futottam be. Nekem megengedték, hogy feljárjak a Mabeoszhoz, lévén apám is bélyeggel foglalkozott.  Így reggel 7 órától este 7 óráig dolgoztam, de megérte.

Még akkor sem lehetett volna kutyánk, ha szerettük volna, és nem értek egyet Popper Péterrel, hogy minden kutya pótolható, mert Léda nem. Buksi II-ről is csak annyit tudok, hogy ő is szuka volt, ez Tibiék fantáziáját minősíti, mármint a neve.

A nyolcvanas évek végén lett egy fóbiám. Először borzasztó volt. A metróra vártam és amikor meghallottam, hogy  jön, úgy éreztem mintha valaki alá akarna tolni. Úgy kellett az ülésbe kapaszkodnom, mert eszembe sem jutott, hogy öngyilkos legyek. Teljesen leizzadtam, de úrrá lettem a dolgon. A megoldás az volt, hogy a peron közepén vártam meg, míg megállt a szerelvény. Ez az érzés átment a vonatra és a villamosra is. A mai napig tart ez és több mint húsz éve nem bírtam leküzdeni.

Majd a 90-es évek elején jött a következő fóbia a tömegközlekedésen való félelem a defekálástól, had legyen egyszerű az élet.

90-ben meghalt Édesanyám. Szerencsére Apám 92-ben megismerkedett Erzsikével, akit pár hét után úgy megszerettünk, hogy én anyám helyett anyámnak hívtam, míg apám szerint anyám küldte hozzánk. Vele havonta egyszer hajlandó voltam elmenni kezelőorvosomhoz a gondozóba.

Buksi II. is elpusztult. Jött Buksi III. Ő már kan tacskó volt. Eleinte egyedül uralta a terepet, de később kapott egy társat, Morgant, a golden retrievert.  Lévén Morgan még kölyökként került Tibiékhez, nem jelentett neki konkurenciát, sőt ő nevelte fel. Ez egy kicsit meg is látszott Morganon, mert például soha nem ugatott. A legnagyobb hidegben ott állt az ajtó előtt és ha én nem veszem észre – és nem csengetek be – még talán ott fagyott volna meg.

Morgan kan kutya volt, ha jól tudom három éves korában fedeztették először. Míg Buksi III-at nem annyira, de Morgant mindenki szerette. Ha jól tudom, még iskolába is elvitte Jucus, Tibi felesége.

Buksi III-at nem érdekelte, hogy milyen nagy egy kutya, mindegyiknek nekiment. A legjobban Morgannal  járt, mert ő csak vicsorított rá, de nem bántotta, viszont volt egy dobberman, az kétszer is megtépte, úgy hogy állatorvoshoz kellett vinni. A halála is haszontalan körülmények között zajlott le, a tolató autó ütötte el.

Ha minden igaz, Morgant nyolc éves korában fedeztették újra. Nem volt rossz teljesítmény egy öreg fiútól. A másik ami meglepő volt, hogy megjött a hangja, ugatott. Ezen először mindenki meglepődött, de hamar megszoktuk. Úgy látszik, elmúlt Buksi III. hatása.

Szokásomhoz híven menjünk vissza az időben. Morgan már nagy fiú lett, ezt pechemre Tibi is látta. A szertartás a következő: megálltam a kutyával szemben, előre hajoltam, majd a tigris hangját utánozva kihívtam verekedni. Ezt még egy kutya sem merte megtenni. Tibi teljesen megdöbbent, mit csinálok az ő kis kedvencével.  Mondanom sem kell, ettől fogva Morgan hallgatott rám. Ezt csináltam – de kerítésen keresztül – Péter kutyájával is. Ő majdnem hanyatt esett, de lévén ott volt a kerítés, újra támadott. A nevét nem tudom, csak azt, hogy ő volt a postások réme.

Egy alkalommal szükségem volt Péter eredeti tudására (szakmájára), így átmentem hozzájuk. Szerencsére szomszédasszonyuk akkor ért haza a vásárlásból. Én felcsengettem, majd bementem a nyitott ajtón. Kint van a kutya, mondta az idős hölgy aggódva a testi épségemért. Nem baj – mondom én tele önbizalommal, akkor már Péter is megjelent. Odamentem a vérebhez és megsimogattam. A gazdi elhűlt, de nem szólt egy szót sem. Úgy álltam, hogy lássam a kutyát, mert tudtam, hogy hamis. Odaszóltam neki:  ha hátulról megharapsz, szétrúgom a szebbik feledet. Ennyi elég is volt, a kutya mintha megértette volna a hangsúlyomból, eloldalgott. Megbeszéltük a kérdést, amiért átmentem, de Péter közölte, hogy ő már nem foglalkozik tovább tanult szakmájával, de a fiának szól. Ráér – mondtam beleegyezően, de te most mivel foglalkozol? El is kezdte mondani: természetgyógyászati és orvosi téma elegye volt. Még szerencse, hogy ebben az utcában a fiúk többnyire nem a tanult szakmájukkal foglalkoznak, Tibi is közgazdasági egyetem után lett – ugyan félig kényszerből – bélyegkereskedő. Csak Morgan maradt meg a kaptafánál, ő kutyaiskolát végzett.

Megint ugrok. Morgan utolsó évében nagyon beteg volt. Egyébként sem szeretett játszani. Egyszer csak egy szőrpamacs került a mi családunkba, Gizmó névre hallgat, egy kis yorkshire terrier. A nevét onnan kapta, hogy ötödik kölyök volt az alomban, és testvérei nem engedték enni. Amikor Anasz, Erzsi lánya elhozta, egy tenyérben elfért, tiszta koszos és büdös volt. Meg kellett fürdetni, innen kapta a nevét: Gizmó. Mindjárt megszerettük.

Morgan is szeretettel fogadta, bár mint írtam, játszani már nem tudott vele, egy éven belül elpusztult.

Tibiék rövid időn belül hoztak egy másik golden retrievert,  Colint. Colin teljesen más volt már az elején, mint Morgan. Ő állandóan játszana. Most már két éves. Legelőször, amikor bejött hozzánk, első útja a konyha volt, és másodpercek alatt felfalta Gizmó kajáját. A kis yorki egyébként rossz evő, így nem is bánta. A két kutya nagyon jól kijött egymással. Még közös vonás is van bennük, mind a kettő lop. Gizmó előszeretettel viszi el a zoknijaimat, míg Colin Gizmi játékait, ha beszabadul a nappaliba. Ilyenkor a kis yorki teljesen eksztázisba jön, és rohan utána.

Erzsi mama nagy munkába fogott: úgy az erkélyt, mint a kert egy részét a sövény mellett körbekerítette tyúkhálóval, hogy a kutyusnak legyen biztonságos mozgástere.

Az én szobámon kívül a kutya minden helyiségbe bejáratos, és az ágyakban alszik. Én többek közt ezért nem engedem be hozzám. Meg azért is, mert túl sok elektromos vezeték van nálam, és Gizmó a mai napig szeret rágni.

Egyik alkalommal nem értünk rá vele foglalkozni, és a kutya unalmából vagy bosszúból elkezdett olvasni. Ez abból állt, hogy nem kis fáradtsággal kiszedett egy könyvet a könyvespolcból, majd teljesen szétrágta a gerincét. Szerencsére egy általunk már többet olvasott történelmi regény volt. Most jött a pedagógiám: Fogtam a könyvet és az orra alá dugtam, majd emelt hangon leszídtam, többsuör kimondva a nevét. Azóta sem történt ez meg még egyszer.

Erzsi a kutyát mindig úgy vitte le sétálni, vagy a kertbe, hogy felvette és így vitte le a lépcsőn. A kutya ennek köszönhetően  ugyan néha kiment a lépcsőházba, de nem mert lemenni a lépcsőn. Nemrég engedte meg neki, hogy lemenjen a saját lábán, ez meg is hozta az eredményét. A kutya leszökött a kertbe. Mikor feljött a hívásra, én leszídtam a magam módján, hogy megértse, ezt nem szabad. Meg is kaptam Anasztól a magamét, amikor ő ajnározni kezdte és én rászóltam. Szerintem fő a következetesség. Nem akartam ragozni, hogy én már 10-12 éves korom óta fejlesztettem Léda tudását, s magam idomítottam tovább. Én 20 évvel vagyok idősebb Anasznál.

Colin kutyaiskolába  járt, Gizmihez 5-6 alkalommal egy „tanító néni” járt hozzánk. Érdekes volt megtanulni az új rendszert, ami szintén bevált. Itt az egyik dolog a jutalmazás, és ez nem más, mint a jutifalat. Én a kutyámat csak szóval vagy simogatással dicsértem meg.

A jutifalat hátránya az lett, főleg, hogy a kutya el lett kényeztetve vele, hogy egyes dolgokat csak akkor csinál meg, ha előleget kap.

Gizmi nagyon szeret játszani és egy nagyon okos kutya. A lakásban is van pl. labdája, lent a kertben is és Agárdon is. Bárhol van, ha azt mondjuk, hozd ide a labdát, a szanaszét heverő játékok közül azt hozza elő, még ha egy kicsit eldugjuk, akkor is. Az erkélyen is van egy külön labda, ott is jókat cselezünk. Én már gondoltam, hogy a magyar válogatott edzője is lehetne, mert már mondtam, jól cselez, emberfogásból jeles és szinte lehetetlen elrúgni mellette a labdát.

Kedvence a kacsa, ezzel szinte bármit lehet csinálni. Aportírozni, húzni, vonni, hogy ki az erősebb és még számtalan dolgot. Azt, hogy mit élvez rajta, nem tudom, de előszeretettel lopja a papírzsebkendőket is, majd cafatokra tépi szét, de játék lehet bármi más is.

Másik kedvenc haverja a Misu, ő épp hogy csak nagyobb nála, mégis Gizmó, ha játékból is, de mindig legyőzi. Misu beletörődően adja meg magát.

Gizmó apámmal sokszor nézi a tv-t. Animal channel és a National Geographic a kedvence. Ilyenkor egymás mellett ülnek vagy fekszenek és nem bírnak elszakadni a tv elől. Az öreg szerint a kutya egyszer csak majd megszólal. A bölények az egyik kedvence, jól megugatja.

Egy baj van ezzel az ugatással, hogy mindig és mindenre ugat, pedig jó jelzőkutya lehetne belőle. Egyik alkalommal kint voltunk az erkélyen, én csak ott cigizhetek, a kutya újra elkezdett ugatni, s közben hol rám, hol az ajtóra nézett. Felálltam, a kutya be, odament a telefonhoz, ami csörgött, én ezt kintről nem hallottam. Egy jó pont neki.

Azt is lehet tudni, ki jön haza, ezt a csengetésből tudja. A baj csak az, hogy minden másra is ugat, legyen azt motorkerékpáros stb ., így nem dőlünk be neki, pedig van, amikor jogosan teszi. Ez egyébként fajtájának alaptulajdonsága: jó őrző-védő kutya, azzal együtt, hogy csak négy kiló.

A yorki nem szeret unatkozni, még arra is képes, hogy betegre egye magát, mint egy gyerek. Vagy kikéredzkedik sűrű ugatások mellett, majd fél percen belül visszajön. Ezt képes 3-5 percenként megismételni. Ha kint cigizek, én nem is engedem be, kénytelen megvárni, mert az ajtót úgy csukom be, hogy ne tudja kinyitni.

Colin a mumus. Már mondtam, Gizmi nem egy haspók. Ilyenkor több módszerünk is van, vagy úgy csinálunk, mintha mi ennénk meg a kajáját, vagy megfenyegetjük, hogy odaadjuk a Colinnak. Van, amikor bejön és elkezd enni.

Néha száraz és normál kutyakaját kap egyszerre. Ilyenkor gyakran előfordul az, hogy csak a normál kaját válogatja ki, és azt eszi meg, pedig kell a vitamin. Már írtam a jutifalatról, amiért mindenre képes, nem bírtam ki, megkóstoltam. Mondanom se kell, bűn rossz, nem is tudom miért van annyira oda érte. Ezek után a többi kajáját már ki sem próbáltam.

Legjobban Agárdon szeret lenni, ott ugyanis egész nap kint lehet a kertben, a szomszédok legnagyobb örömére, lévén be nem áll a szája. Mindenkire és minden hangra ugat. Viszont ott mozoghat a legtöbbet. És mi is ott játszunk vele, sokkal többet, mint Pesten. A dolgát azonban ott is séta közben végzi el.

Gizmi még nem fürdött a Velencei tóban, Erzsiék nem engedik, ha rajtam múlna, már rég kipróbálom. Jókat úszhatnánk együtt, és a kislabdával aportíroztathatnám ott is, de ami késik, az nem múlik, talán erre is sor kerül, ha nem, hát az sem lesz nagy tragédia.

Legelőször Gizmi úgy 5 óra körül akart lemenni dolgát végezni. Megnyalta apám kopasz fejét, aki egyből azt mondta: Menj a nagyanyádhoz, lévén Anasz az anyja. Ezt a korai rossz szokását átszoktattuk 8 óra körülre. Itt is visszatérnék arra a véleményemre Popper Péterrel szemben, hogy szerintem a kutyáknak is van időérzékük, lévén bár 5-kor velem együtt fenn van, de nem követelőzik, hogy le kell neki menni, 9-kor viszont igen. Egy dolog tartja csak vissza, illetve kettő: az eső meg a szél. Ezt nem szereti.

A kutya még egy kicsit engedetlen, de majd megtanítjuk sok mindenre, ráérünk, hiszen csak három éves.

Gizmi két új  dolgot tanult. Az egyik az, hogy Erzsi egy  jutifalatot vesz a kezébe, majd utasítja a kutyát, hogy fekszik, ül, majd a kutyának végig kell mennie egy pallón, és a farönkön piti: a kutya két lábra áll.
Ezek után  a jutifalat az óramutatóval megegyező irányban körbejár, melyet a kutya teljes háromszáz hatvan fokos szögben követ két lábon, majd egy fordulat és lejön a pallón.

A másik hasznosabb: az egyik kézben jutifalat , a másikban száraz kaja. A kutya választ, persze a jutifalitot, s ráüt a mancsával a nyerő kézre. Ezt követi, hogy a normál kaja átkerül a jutifalatos kézbe, helyére egy másik juti jön. Persze a kutya  megint a kedvencét választja. Mondtam már, ezért mindenre képes.

 Gizmi új szokást vett fel , eddig szegény Erzsit keltette ,ha ki akart menni a teraszra .
Az ok: hétfőn és csütörtökön hajnali 5-6 között a kukásautó , illetve egész héten a
Colin és Jutka miatt , aki kedvenc unokatestvérem neje . Ő szintén "jó " alvó .
Szóval ha 5 óra, akkor ugatás . A kis okos tudja , hogy ekkor már én is fent vagyok ,
így az új szokása az , hogy kijön az előszobába , és az ajtó előtt kezd ugatni .
Ez szép dolog tőle , bár így is mindenkit felébreszt , de nem az Erzsinek kell felkelni
az ágyból . Újabb jó pont a kutyának .
 Családunk egy újabb szőrös kis jövevénnyel bővült ki. Ő Jack, a szálkás szőrű tacskó. Unokatesómék azért vették, hogy Colinnak legyen egy kis játszó pajtása, és ne aludja végig az egész napot. Az öregfiúnak három hét kellett ahhoz, hogy megszokja a kis jövevényt. Bár Colin egy kicsit egoista, nem szívesen osztja meg játékait és elkergeti Jacket, nagy morgásokkal és ugatásokkal jelzi, ez az enyém, neked ehhez semmi közöd. A kiskutya ilyenkor elbújik, majd pár másodperc múlva újra elkezd incselkedni vele. Colin ismét rámordul, majd az egész kezdődik előlről. Miután Jack megkapta az oltásokat, eljött az idő, hogy megismerkedjen Gizmivel is. Nagyon kiváncsiak voltunk, hogy az öregfiú mit fog szólni, az apró kis jövevényhez. A színhely lent a kertben, a számára elkerített helyen történt meg. A két pöttöm nagy morgások és ugatások között elkezdett játszani, fogócskáztak. Gizmi még soha nem volt kutyatársadalomban és nagyon verekedős fajta, ezért tartottunk az első találkozástól, de szerecsére a dolog nagyon jól sűlt el. Amíg a két törpekutya egymást kergette, Colin csak a labdájával volt elfoglalva. Nem lehetett kizökkenteni a nyugalmából. A vége az lett, hogy Jack és Gizmi jól összemelegedtek és egy különleges kis barátság alakult ki közöttük.